2014. július 9., szerda

Gondolatok a külföldi életről


Azt hiszem ott hagytam abba, hogy megérkeztünk Panamába. A szállásunk nem volt egy Sheraton de kezdésnek megtette, viszonylag jó árban is volt. Bár ha ismernétek, akkor tudnátok, hogy nekem egy ilyen típusú szállás amolyan túlélő show. Ahol nem karcmenetes az evőeszköz ott már általában nem eszem, na nem azért mert olyan kényes lennék egyszerűen gyerek korom óta finnyás vagyok mindenre amit nem látok hogy, hogyan készül.  Szóval a szállásunk nem volt a kedvencem, de azért sokáig itt voltunk, egész pontosan öt hónapot. Az első idő mikor megérkeztünk tulajdonképp a körbe szaglásról szólt, olyanok voltunk, mint valami vizsla kutya aki keresi az eldugott csontját. Mi is kerestünk valamit, valamit amiben megtudunk kapaszkodni itt. Természetesen sikerült is lassan három éve hogy először jöttünk Panamába.


Azóta voltunk otthon is, hogy újra szemügyre vegyük a különbséget és rájöttünk, hogy nem döntöttünk rosszul akkor azon a bizonyos napon, amikor megvettük a repülőjegyet. Pedig nem volt semmi segítségünk, csak annyi, hogy párom tudta a nyelvet és élt Latin- Amerikában. Nem tettünk mást, mint figyeltünk és tanultunk. Persze volt néhány magyar, aki itt volt de az utat nekünk kellett kijárnunk kéz a kézben teljesen egyedül családi támogatás nélkül.
Azóta gondolom azt, hogy szerintem mindenkinek kicsit el kellene mennie külföldre, ha nem is végleg csak egy fél évre, mert ez alatt az idő alatt megfordul benned minden és a világot már nem csak egy szögből fogod látni, és ha valaki több helyen él annyiféle emberré válik. Azok a dolgok, amik otthon problémának tűntek elhalványodnak.... Megtanulsz "egyedül" lenni a világban. Azt gondolom ez mindenképp hasznos a későbbiekben, hiszen ha sikerül megállnod a lábadon akár az északi sarkon is ledobhatnak tudni fogod mit kell tenned. Igaz az is, hogy mindent előröl kezdesz, szinte újra születsz. Új ország, új emberek és új lehetőségek...nem vagy megítélve semmi szerint, tiszta lappal indulsz ami azt jelenti, hogy nem könnyű de érdekes és tanulságos. 
És még valami;  Megtanultam megbecsülni mindent, amim van és volt. Ebbe beletartozik Magyarország, a család, és a barátok is. Hiszen ha ott van melletted, akkor természetes és nem gondolsz arra, hogy talán el is vesztheted. Innen távolról látom a hibákat és előnyöket, egyaránt amit, amikor ott voltam nem láttam. Talán van ebben valamiféle honvágy is. Nem tudom, de azt is látom, hogy valóban nem könnyű az otthoni helyzet és az emberek eltapossák egymást azért, hogy holnap is legyen egy újabb nap. Azért dolgoznak, hogy élhessenek és azért élnek, hogy dolgozhassanak. Jól van ez így, ti mit gondoltok erről?

Én csak azt látom, hogy lehet másképp is élni és nem feltétlenül szükséges az életbe belerokkanni. Itt egy nagyon kényelmes élet van, az emberek nem pörgik magukat hatszor túl...otthon meg minden múlt hétre kell és egyébként meg ötezren állnak sorba ugyanazért a munkáért, projekért stb..Persze a politika is belép, ők alakítják ezt az egészet, ezt az egész helyzetet. 

Amikor beszélek az otthoniakkal, akik csak mondogatják hogy " elmennének kicsit talán máshova, de tulajdonképp szerintük mindenhol megvannak a gondok"  hahaha és már meg is magyarázták saját bizonyítványukat, hogy miért is nem lépnek. Csak mosolygok magamban. Mert soha nem fognak, nem fognak, mert egy dobozban élnek, és valóban azt hiszik, hogy mindenhol legalább annyira nehéz. Ha tudnák, hogy nincs igazuk, egy percet sem maradnának, de én nem vitatkozok senkivel, csak tovább mosolygok és hallgatom tovább a panaszkodásukat.
Ezzel nem azt akarom mondani, hogy hagyd el a hazádat, azt soha ne tedd. Csak annyit, hogy nyílj ki a világ fele, mert a világ már kinyitotta a kezét feléd és a hazád mindig ott lesz, bármikor visszavár téged a saját hibáival együtt. 
Mindenkinek vállalnia kellene az álmait és ne azt nézze, hogy persze neki sikerült, mert biztos segítettek neki vagy mert tuti le…a főnökét és sorolhatnám a nagyszerű gondolatokat. Néked is sikerülhet és bárkinek, hiszen nekem is sikerült és sok mindenki másnak is. Pedig amikor először kigondoltuk, hogy kijövünk és kipróbáljuk magunkat akkor derékig ültünk a gondokban. Most meg itt vagyok és kialakítottunk egy jó életet magunknak.
 Ilyen az élet csak írd le a kívánságaid egy lapra és az teljesülni fog, na persze nem magától, nyilván tenni is kell érte, mert a varázspálca effektust sajnos még nem találták fel, de ez ilyen egyszerű. 

„Merj nagyot álmodni” vagy azt is mondhatnám hogy ha „Kérsz, akkor kérj többet mint amennyire szükséged van”.
Én egész pici korom óta vezetek naplót hogy mikor és mit szeretnék és ha hiszed ha nem működik mert szem előtt van, mert tudom hogy azt akarom,most panamát akartam és itt vagyok.  
Hát ez elég hosszú gondolatmenet lett, de szerettem volna kiírni magamból mindent, most már jobban érzem magam, remélem te is! 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése